7 bizonyított tény, amit tudnod kell az étcsokoládéról

Ebben a cikkben az étcsokoládéról lesz szó. Arról, hogy a csokinak ez a típusa nem annyira egészségtelen, sőt számos jótékony hatással rendelkezik.
Tegye fel a kezét, aki nem szereti a csokit! 🙂 Én személy szerint nagyon édesszájú vagyok, ezért örülök annak, hogy az étcsoki teljes mértékben belefér a mindennapi életbe.

Csak kevés olyan ember létezik, aki ne szeretné az étcsokoládét. Viszont sokan félve falatozgatnak belőle, tartva az esetleges súlyfeleslegtől, pedig számtalan jótékony hatással is bír!

Persze, ha két orcára zabáljuk, akkor nem az. Azonban van olyan, hogy jó csokoládé – a min. kb. 70%-os kakaótartalmú étcsokoládé – , melynek fogyasztása már orvosok által is bizonyítottan hasznos a szervezetünknek. Ahogy azt már a tudósok kiderítették, a csokoládé jó a szívnek, a vérkeringésnek és az agyunknak is egyaránt, illetve bizonyos sejtések alapján több egészségügyi kihívás (pl. elhízás, autizmus, cukorbetegség, Alzheimer-kór, sőt az öregedés) esetén is előnyös folyamatokat indíthat el.

Akkor most következzék a minőségi étcsokoládé fogyasztásának hét pozitív és az orvostudomány által is alátámasztott jótékony hatása:

 

1# Az étcsoki csökkenti a szív-és érrendszeri megbetegedések kockázatát

Egy kutatás szerint az étcsokoládéban lévő antioxidánsok és flavonoidok fokozzák az erek (vénák, artériák) rugalmasságát, így szabályozva a vér áramlását. Ezáltal segítenek megelőzni az artériák eltömődését.

 

2# Gazdag antioxidáns forrás

Egy tudományos kutatás megdöbbentő eredménnyel járt. Az étcsokoládé alapanyaga, az az a kakaóbab több antioxidánst tartalmaz, mint a legtöbb gyümölcs és zöldség.

A minimum 70+%-os étcsokoládé csak úgy tobzódik a cinkhez, káliumhoz és szelénhez hasonló, jótékony hatású ásványi anyagokban.

Magas antioxidáns-tartalmának köszönhetően meggátolja a rákkeltő elemek elszaporodását a szervezetben.

3# Növeli a HDL-t és megvédi az LDL-t az oxidációtól-csökkenti a koleszterinszintet

Vizsgálatok szerint a rendszeres kakaófogyasztás csökkenti a „rossz” koleszterin (LDL) szintjét, illetve növeli a „jó” koleszterin (HDL) előfordulását a szervezetben, amely így visszafogja a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét.

4# Védi a bőrt a napkáros hatásaitól

Az étcsokoládéban található flavonolok megvédik a bőrt az erős napsugaraktól és az UV sugárzástól és védelmet nyújtanak a napsugárzás által okozott károsodásokkal szemben. Ezen kívül javítja a véráramlást a bőrben és növeli a bőr hidratálását.

5# Segíthet a fogyásban

Számos kutatás kimutatta, hogy, ha étkezés előtt minimum 20 perccel egy kocka „jó” étcsokoládét hagyunk a nyelvünkön szétolvadni, akkor bizonyos agyi hormonjaink a következő szavak kiejtésére fognak ösztökélni bennünket: „Tele vagyok.” Ezért kevesebbet fogunk enni.

Egyes elhízott betegek csak kis mennyiségű étcsokoládé fogyasztással tudtak fogyni, mivel a csokinak köszönhetően már nem kívántak annyit enni más ételekből. Minél magasabb kakaótartalmú csokoládét fogyasztunk, a hatás annál erőteljesebb lesz.

 

6# Megelőzheti a diabétesz kialakulásának esélyét

Meglehetősen furcsán hangzik, de kutatások alapján kijelenthető, hogy a kakaó javíthatja az inzulinérzékenységet. Az étcsokoládéban található flavonoidok megnövelik a nitrogén-dioxid termelést, mely jelentős szerepet játszik az inzulin-érzékenységnél. Vagyis a mértékkel majszolt étcsokoládé megelőzheti a cukorbetegség kialakulását.

 

7# Javítja az agyfunkciókat

A kakaóban található összetevők közül ki kell emelni a theobromint, mely az idegrendszerünket erősíti, továbbá a koffeint is, amely serkentőleg hat az agyműködésünkre. Koffeintartalma természetesen jóval alacsonyabb, mint a kávéé, így nyugodtan fogyaszthatják azok is, akik nem szeretnek kávézni.

Összegezve

Azért, mert az étcsokoládé egészségmegőrző, még nem jelenti azt, hogy egy egész táblával felfalhatunk belőle akármikor, hiszen akkor már nem lesz jótékony, hanem épp ellenkezőleg, egészségkárosító hatással fog bírni. 2-3 kockánál nem ajánlatos többet nassolni belőle.  Kiváló desszert lehet egy-egy főétkezés után, mivel nem nehezíti el a gyomrot, de megadja azt a finom, gyengéd édes érzést, amit mindannyian úgy szeretünk.

Tehát a legfontosabb, hogy mértékkel és a megfelelő minőségű csokoládét fogyasszuk. Aki mértéket tud tartani, annak nincs mitől félnie, mert a csokoládé önmagában nem okoz elhízást. A felesleges kilók sokkal inkább más okokra vezethetőek vissza, mint például: a nem megfelelő mennyiségű testmozgás, genetikus hajlam és egészségtelen táplálkozás.

 

FIzetési partnereink

Kapcsolat

info@lakatoszsanett.com

Fb Messenger

+36 30 334 80 84